тomi☁

A világ legrondább hala: Psychrolutes marcidus

---

Az angolul blobfish-ként ismert Psychrolutes marcidus valószínűleg a legcsúnyább hal, amelyet valaha rejtettek a tengerek. Talán nem véletlen, hogy Ausztrália és Tasmánia partjaitól távol, az óceán mélyén éldegél, és nagyon ritkán mutatkozik emberek előtt - legfőképpen akkor látni, amikor véletlenül hálóba gabalyodva fogják ki. A blobfish-sel leginkább az óceán azon részén találkozni, ahol a tenger nyomása többszöröse a víz felszínén tapasztalt nyomásnak. A blobfish-t zselészerű teste segíti abban, hogy ezen zord körülmények között képes életben maradni - úszóhólyaggal sem rendelkezik, az ugyanis nem bírná ki a hal élőhelyére jellemző magas víznyomást. Testének különleges anyaga teljes mértékben a mélytengeri életmódhoz alkalmazkodott, az állat sűrűsége ugyanis valamivel kisebb, mint a vízé, így könnyedén, izmok és úszás nélkül képes lebegni. Táplálékát is lebegés közben kapja el: általában úgy, hogy csak bekapja azt, ami elég közel kerül hozzá.

View more

Hmm. Oké, akkor leírom, igaz, nem akartam, de ha már így feljött témába, leírom. Hosszú lesz.
Szóval. Volt egy nagyon kedves osztálytársam, pénzes, jól menő vállalkozásuk volt/van még mindig, szerették az emberek, el volt kényeztetve. Nem kicsit, nagyon. Ötödikben valamiért nagyon irigy lett rám (akkor kezdett el nagyon megváltozni az ízlésem), és gondolom hallott a buzi szóról, és így azt mondta rám, hogy buzi vagyok. Nagy volt a befolyása, mindenkivel jóba volt, így kb. meg lett pecsételve a sorsom... Ez ötödikben még elment, mert olyan idősen a gyerekek mindent mondanak egymásra, persze nem gondolják komolyan. De a nagyobbak is elhitték ezt. Már nem is azért, de egy ötödikes kisgyerek honnan tudhatná, hogy most hova tartozik? Megmondom én, sehonnan! Nem is ez a lényeg. Az a lényeg, hogy mivel ötödikben el lettem mondva mindennek. A lányok fogadtak be, innen ered az, hogy nagyon lányosan viselkedem. A jelzők folyamatosan szálltak felém, én meg tűrtem, mert soha nem is szerettem verekedni. Most sem szeretek, és nem is fogok szeretni verekedni. Soha nem szóltam vissza, mindig csak nyeltem, nyeltem és nyeltem, mint kacsa a nokedlit. Hatodik osztályig lenyeltem minden ilyet, de hatodikban elegem lett, és megpróbáltam öngyilkos lenni. Hatodik osztályban!!!!!!!!!!!! Mindezt egy olyan köcsög, elkényeztetett osztálytársamnak köszönhetően, akit úgy utáltam, mint a szart!!!!! Azóta kell pszichológushoz járnom, mert hajlamaim vannak az ilyen dolgokra, könnyen depresszióba tudok esni. Aztán hetedikben szintén nem volt semmi, jóba lettem mindenkivel az osztályban, még azzal a gyerekkel is, aki ezt elterjesztette rólam. Nem lettünk "öribarik", de nem volt különösebb gondunk egymással. Aztán a téma megint elkezdődött nyolcadikban... És év végére olyan durvára fajult a helyzet, hogy már a barátaim is elhitték rólam. Ekkor lett megint elegem. Megint öngyilkos akartam lenni, az akadályozott meg, hogy anyáék hazajöttek, és látták azt, hogy készülöm magam megvágni. Apának ekkor lett elege, és ekkor ment be az igazgatóhoz. A szüleim nem azok, akik minden szarért bemennek az igazgatóhoz, de ez már nekik is sok volt, mivel már kb. minden nap sírva mentem haza az iskolából. Teljesen kikészültem. Elegem volt mindenből, és mindenkiből. Nem akartam többé abba az osztályba bemenni. Tenni is akartam érte, de anyáék mindig rájöttek... Az öltözőbe nem mertem bemenni, mert a fiúk mindig piszkáltak, mert ott tudtak a leghamarabb elkapni. Ez miatt majdnem megbuktam tesiből, de aztán a tanárhoz odamentem, és kaptam felmentést addig, amíg nem rendeződtek a helyzetek. Most, hogy új iskolában vagyok, az osztálytársaim szeretnek, igaz, már itt is kezdődik a buzizás. De már lepereg rólam... Úgy érzem, hogy eléggé megedzett az élet. De ez miatt leszek valaki. Ez miatt leszek sikeres az életben, mert túlmentem az ilyen dolgokon.
Sajnálom, ha hosszú lett, nem akartam ilyen hosszúra, és több ilyen kérdést nem szeretnék. Köszi.

View more